Ezüstkolloid – 10 év tapasztalat

Régóta készültem már megírni ezt a posztot, és azokat a pozitív tapasztalatokat, amik az ezüstkolloidhoz (és kicsit az aranyhoz is) kapcsolódnak. Előre bocsátom, hogy egyetlen gyártót sem fényezek, vagy húzok le, nem vagyok egyetlen kereskedőnek sem a szócsöve, pusztán tényeket és tapasztalatokat közlök. Aki hiszi hiszi, aki nem, az utánajárhat, vagy itt abba is hagyhatja az olvasást.

A történet egy augusztus végi napon kezdődött, amikor legnagyobb gyermekem  testét apró piros pöttyök borították el; talán a fantasztikus nyári élményeket követő – részint érthető – kétoldali iskolaundor váltotta ki, talán benyalt valami bacit, ki tudja, lényeg, hogy az ünneplőruha felvétele előtt bőrgyógyászhoz kellett rohanni, és megmutatni, nini pöttyök, mi lehet az oka… Ránézett, közölte hogy allergia. Vagy nem. És elkért hatezer forintot, plusz felírt egy négyezer forintos szteroidos kenőcsöt, hogy azzal kenegessem a babalány karjait, lábait, továbbá felhívta a figyelmét, hogy a biztonság kedvéért egész nap mozdulatlanul üljön a suliban (a 8 éves!), nehogy elkenődjön a cucc, mert csak akkor hat, ha legalább egy milliméter vastagon megtapad a bőrön, s szépen lassan szívódik be. Ezek után – szinten érthető módon – délben sírva hoztam el a suliból (ő is sírt), és akkor, pont akkor, véletlenül (tudjuk hogy nincsenek véletlenek) eszembe jutott, hogy pár hónappal azelőtt… (szembetalálkoztam a neten egy cikkel, ami az ezüstkolloid jótékony hatásairól irt, sőt, tudományosan le is vezette a gyógyhatás lényeget. Akkor több se kellett, elrohantam a bioboltba, meg is vettem volna, ha lett volna, mondták, hogy megpróbálnak rendelni… és rendeltek, és meg is jött két nap múlva, és kikúráltam az akkori torokgyulladásomat…)

Szóval a gyereknek délután és este adagoltam egy kávéskanálnyit, bekentem vele a pihe-puha bőrét alul felül, és láss csodát, másnap reggelre felére halványodtak és ritkultak a pöttyök, estére pedig mintha elfújták volna őket,- se hír, se hamv. Anya örül, gyerek boldog, míg meg nem jelennek a első szkeptikusok mindenféle beszólogatással, ami ilyenkor lenni szokott: a bőrgyógyász (én hülye, felhívtam): „Na, látja anyuka, hatott a kenőcs.” A férj: „Hát ez egyáltalán nem biztos hogy ettől múlt el”.
Egyéb kedves családtagok, ismerősök: „Ilyen gyorsan nem hathat ez a… ez az izé,  ráadásul soha nem is hallottam róla (mondja az, aki még azt sem tudja, mi az, hogy alternatív gyógymód), tehát kvázi nem is létezik…”
A ellenség anyukája: „Ez baromság, jobban tennéd, ha körültekintőbb lennél, és nem a gyereken kíséleteznél.” (De hát én nem… hé, várj, most  hova mégy!)

Nem kísérleteztem. Valahogy szent meggyőződésem volt (anyai ösztön), hogy helyesen cselekszem. Gondoltam, ha a torokgyulladásra belülről hat, nem okozhat olyan nagy gondot kívülről sem, és  a bioboltosban is megbíztam, régről ismert fitoterapeuta volt,- végre valaki, aki pozitívan állt hozzá(m).

Az esetet követően még inkább belemerültem a témába, pár évre rá pedig már ott tartottam, hogy a konyhában, fürdőben is volt egy-egy üveggel, használtuk torokkaparásra, orrdugulásra, nyaralás alkalmával gyötrő, légkondi és tengervíz kombo okozta fülfájás kezelésére, húgyúti fertőzésre, gyomorrontásra, horzsolások kezelésére, kullancscsípésre…
Szépen teltek múltak az évek, jól megvoltunk az ezüstkolloid, és mi, míg egy nap ki nem derült: édesanyám testében rosszindulatú daganatot találtak, azonnal műteni kell, utána minimum 16 alkalmas kemo… (Anyám szavai: „Hát, nem örülök, de még mindig jobb hogy most, mint mondjuk negyven évesen. Ezzel kábé le is írtam az egész időszak alatti hozzáállását; optimizmusa és a belénk vetett hite egy pillanatra sem ingott meg, fegyelme és tudatosítása példaértékű volt.) Az onkológus főorvos szavai: „Hát, ha maguk úgy gondoljak, hogy segíthet, szedje csak be az ezüstöt…” „Arany is mehet?” – vágtam közbe, mire ironikus mosolya volt a válasz,- én ezt határozott igennek vettem. (Köszi doki bácsi!) Egyébként szomorú az, hogy van, aki egész kezelése alatt sem jut el odáig, hogy akár egy hipotetikus kérdést feltegyen a – sokszor mufurc – kezelőorvosának.

Szóval Anya belevágott, és pár hónap után ki is jött belőle. Közben, utána is sokszor megkaptuk: „Egyáltalán nem biztos, hogy ettől gyógyult meg”. Így van, egyáltalán nem biztos. De lehet. Tudom, hogy sok más is kellett hozzá, főleg a lelki részét illetően, hiszen a daganatos betegség MINDIG lelki eredetű, és önmagában a gyógyszeres, és/vagy alternatív terápiás kezelés nem biztos, hogy elegendő…

De visszatérve az ezüstkolloidra: a kezdeti (pöttyös) sztori óta eltelt több, mint 10 év,  a kolloid piac felhígult, sokan vissza akarnak élni az emberek jóhiszeműségével, ráadásul a gyógyszerlobbi mindent elkövet, hogy elhitessék, nem lehet meggyógyulni egy pár ezer forintos „löttytől” (mondjuk azt nem állítom, hogy csodaszer, tehát azért a gyógyuláshoz sokszor más is kell, pl. egy jó orvos, figyelmes család, törődés, szeretet…), viszont én azóta is előszeretettel használom és javaslom a kolloidot (itt elsősorban az ezüstkolloidról beszélek, amit sajnos fémérzékenyek nem használhatnak), legyen szó bakteriális, vírusos, gombás fertőzésről, szemfájásról, árpáról, nátháról, köröm,- hüvelygomba, herpesz, candida, afta, allergia stb.

Mindig el szoktam  azt is mondani, melyek azok a fajták, amiket én bizalommal ajánlok: külső-belső kezelésre az „Ezüstoldatot” (tudomásom szerint ez volt az első a piacon, akkor még ezüstkolloid néven, de kénytelenek voltak változtatni…), aztán a Dr. Juice – féle sorozat, ezt az ő ajánlásuk alapján külső-belső használatra is lehet alkalmazni, attól függ, melyik termék (https://drjuice.info/), valamint a NANO-Silver/ NANO-Gold termékek, vagy a Crystal Silver/ Crystal Gold temékek, ezeket is simán szoktam belsőleg használni, mert ezeket ismerem! Hozzátartozik persze a dologhoz, hogy ÉN CSUPÁN JAVASLATOT TESZEK, és ugyanígy elmondom a tapasztalataimat, de MINDENKI MAGA MÉRLEGEL ÉS DÖNTI EL, HOGY HISZ-E BENNE, VAGY SEM, ALKALMAZZA-E, VAGY SEM.