Amíg nem találsz rá belső egyensúlyodra, minden kívülről jövő inger, vélemény, ítélet ki fog mozdítani az éppen adott helyzetedből. Meggyőződéseddé fog válni, hogy amit mások gondolnak, hisznek rólad, és a világról, a mérce, amivel méricskélnek téged, és a körülötted élőket az a valós, és az alapján fogod megítélni, lereagálni őket te is, hozzávéve, hogy megfelelnek-e, vagy sem az elvárásaidnak; hiszen feléjük elvárásokat, magad felé igényeket támasztasz azt gondolván, hogy így képes vagy mérni magadat, és a külvilágot, és képes vagy helyes döntéseket hozni, pedig csak hamis képzeteket keltesz, illúziókat, hogy valamivel megnyugtathasd magad, és fortyogó elméd. Ez a megállás nélkül dübörgő agy csapdaállítós, fortélyos játéka: összekavar, megzavar, fejre állít, kibillent úgy, hogy egy idő után elveszíted saját identitásod, mert ahelyett, hogy a belsődre és a Felettes Én-ed intelmeire, sugallataira hagyatkoznál, hagyod magad megvezetni a külsőségek által, hiszen olybá tűnhet, rövidebb távon könnyebb a külső dolgokhoz idomulni, mint befelé fordulva türelmesnek lenni, és hinni magadban, meg az univerzális energiákban.
De mi van a hosszabb távval? Azokkal a gondolatokkal, tettekkel, eszmékkel, amik még csak csírák benned, és lehet, pozitív hatásukat csak hosszú idő elteltével fogod érzékelni, mégis azok válnak majd javadra, azok fognak utat mutatni, támogatni. Amíg kintre tekintesz, addig nem érzed, addig küzdeni fogsz, szenvedni, ellenállni (mert az emberi természet már csak ilyen, nem szabad rá haragudni) egészen addig, amíg meg nem valósul az egyensúly, amihez kezdetben nagymértékű önfegyelem kell, később ezt átveszi a tudatosság, aztán felsőbb ÉN-ünk sugallatai, automatikus működése. Azokra a dolgokra figyelj, azokra koncentrálj, azokat hozd egyensúlyba, amik belülről fakadnak, és a fejlődésedet szolgálják,- ne vessz el a külső, hamis tükrök útvesztőjében, mert azonnal kibillensz.
