Míg tegnap, tegnapelőtt hatott még a Jupiter-Mars együttállásának jótékony fényszöge a Holdra, (ezzel segítve a gondolatok összerakását, kimondását, a pik-pak teendőket), addig az elkövetkező pár napban kifejezetten lassulni, vagy „sűrűsödni” fognak az ezekhez tartozó energiák.
A még pár napig hátráló Merkúr (a mozgás, a gondolkodás, a kommunikáció, a logikus haladás energiája) és az épp (közel 5 hónapos retrográd mozgásba) fordulására készülő Szaturnusz (mint sorsbolygó, és egyik karmikus jelölő, aki az időt, a feladatokat, a korlátokat, és a tapasztalatokat is jelöli) feszült fényszöge most erősen hat a tudatra, és a mozgékonyságra, (magára a mozgás szervrendszerére is). Negatív értelemben felerősödhetnek a megcsontosodott ideák, a berögzült gondolati minták, a transzgenerációs, sokszor demagóg nézetek, amik összeütközésbe kerülnek a megújulni vágyó, a logikátlan korlátokat ledönteni akaró energiákkal. Pozitív értelemben megfogalmazódnak a kitartást adó gondolatok, a támogató kommunikáció, és az előre lendítő, a megküzdést segítő stratégiák (egyéni,- és csoportszinten is), illetve azok a személyiség mintázatok, amik alapként szolgálnak jövőnk építéséhez. Például a koncentráló, fókuszáló képesség, vagy az egyensúly,- az egészséges test-lélek-szellem megteremtésének/fenntartásának képessége.
Az egyik legfontosabb lenne az ártó, és a hasznos elemek megkülönböztetésének képessége! (Kapcsolódjatok normálisan gondolkodó emberekhez, ne idiótákhoz!) Ezek a lelkünkből üzenő energiák most testi szinten is megnyilvánulhatnak, és küldhetnek jelzéseket arra vonatkozóan, kik, vagy mik azok a személyi, vagy tárgyi-kapcsolati elemek, amik életterünket beszűkítik, vagy elszippantják belőle az oxigén. Jó esetben az új környezeti hatások, és „váltások” felfrissülést, vagy egy új szemléletmódot hívnak be.
A Merkúr az Ikrek, és Szűz jegyeket uralja, orvosi asztrológiában a légzőszervek, tüdő, gége, váll, mellkas, bordák, gyomor tartozik hozzá, a Szaturnusz a Bak, és a Vízöntő ura, így a fogakat, a csontokat, az ízületeket, a lábszárat, bokát, és a bőrt befolyásolja.
Megfontoltan, óvatosan, de célirányosan lépjetek,- átvitt értelemben is!
Szép napot! Ildi