A Leszálló-Felszálló holdcsomópontok (vagy Sárkányfarok, Sárkányfej) jegyváltása:
A felszálló holdcsomópont a Bikában lépett, (és 5 hónapos hátráló mozgása után most a napokban ébred az Uránusz, szintén a Bikában. „Kő kövön nem marad!” – feltéve, ha elébe megyünk az eseményeknek! Írok előbb a holdcsomópntokról, pár nap múlva pedig az Uránusz ébredéséről.)
Az elmúlt másfél évben a Holdcsomópontok az Ikrek-Nyilas jegyekben haladtak. Ezek látszólagos pontok, mégpedig a Hold és a Nap pályájának kereszteződése mutatja meg, éppen hol járnak. Mozgásukat tekintve épp ellentétesek a bolygók menetirányával, vagyis alap helyzetüket tekintve „retrográd mozgásúak.” Azzal, hogy átléptek a Bika-Skorpió jegybe, alapból változtattak a jelentéstartalmukon, és mivel kb. másfél évig ebben a két jegyben haladnak, ezek analógiáit fogják felfedni, érzékeltetni. A személyes képletben karmikus jelölők, méghozzá a leszálló a megélt karmikus tapasztalatokat mutatja, a felszálló a bevállalt karmikus feladatokat. Akinek a születési képletében is a Bika-Skorpió jegyében állnak a holdcsomópontok, azoknak kiemelten fontos lesz az elkövetkezendő másfél év!
Bika – Skorpió csomópontok:
1956. Október 30- 1958. Május 19. (felszálló Skorpió, leszálló Bika)
1966. Február 20 – 1967. Szeptember 9. (felszálló Bika, leszálló Skorpió)
1975. Június 11 – 1976. December 29. (felszálló Skorpió, leszálló Bika)
1984. Október 1- 1986. Április 20. (felszálló Bika, leszálló Skorpió)
1994. Január 21 – 1995. Augusztus 11. (felszálló Skorpió, leszálló Bika)
2003. Május 14 – 2004. November 29. (felszálló Bika, leszálló Skorpió)
2012. Szeptember 2 – 2014. Március 22. (felszálló Skorpió, leszálló Bika)
A Bika „föld jegy”, ezáltal praktikus, gyakorlatias, aki teremteni akar, és stabilizálni, vagyis biztos alapokra helyezni azt, amit megszerzett, és/vagy amit, akit birtokol. Minőségét tekintve „fix” jegy, vagyis állandósítani, konzerválni, értékállóvá akarja tenni mindazt, amit elindított, amibe valaha is energiát fektetett. Mindezt hosszú idő alatt, akár extra lassúsággal, kitartással, és eltökélten. A Bika jegy analógiája hordozza képességeinket, adottságainkat, a szépséghez, anyagi dolgokhoz, a stabilitásához, hagyományokhoz fűződő viszonyunkat.
Akinek a Bika jegyében állnak bolygói, vagy vannak fényszögkapcsolódásai, és előre tart önismeretben, az tudja, és akarja is használni azokat. (Feltéve, hogy nem lusta, vagy negatív értelemben csökönyös.) Mindazt, aminek birtokában van, képes a gyakorlatba átültetve hasznosítani, továbbadni, pénzt csinálni belőle, értéket, bőséget teremteni. Mindezt egy Vénusz-i, vagyis feminin energiával: átgondoltan, megfontoltan, be,- és elfogadva, harmóniát, érzékiséget teremtve. A kellő szépérzékkel, de nem túl mély érzelmekkel bíró jegyet a végeredmény érdekli, amit felmutathat, megélhet, magáénak érezhet. Ennek reményében veti bele magát a tennivalókba.
A Bika jegyhez tartoznak:
– a művészetek, méghozzá a „gyakorlatiasabb” művészeti irányzatok (fazekasság, néptánc, zenélés, festészet), és az érzékszervek miatt a kulináris,- és ínyenc dolgok is
– a stabilitás megteremtéséhez szükséges pénzzel, befektetésekkel kapcsolatos ügyletek (banki tranzakciók, pénzügyek, biztosítások, mások pénzének kezelése),
– illetve az érzékszervek miatt a fizikai igényekkel kapcsolatos témák: étkezés, evés-ivás, szexualitás, érzékiség, tágabb értelemben mindezek gyökere: a mezőgazdaság, vizek, földterületek, ingatlanok…
Ezekben a témákban lehet (és kell is) új dolgokat kipróbálni, szintet lépni, új magasságokba emelkedni. (Ehhez nagy segítséget ad az épp álló helyzetűnek látszó, és a héten előre induló Uránusz, amely mindig azt a területet bolygatja fel, robbantja szét, reformálja, amit megérint. Jelenleg a Bika jegyében az előbb említett témákat, illetve egyénenként azt az életterületet, ahol a személyes radixban áthalad.)
A felszálló holdcsomóponttal mindig szemben helyezkedik el a leszálló, ami az elkövetkező másfél évben a Skoprió analógiákkal szembesít. Vagyis: mennyire hazudtunk magunknak, és/vagy másoknak, mennyit haladtunk önismeretben, hogy bántunk a tartalékainkkal, és mások (a párom, társam, befektetőim) vagyonával, pénzével, visszaéltünk-e a ránk bízott titkokkal, sötét dolgokkal, mennyire mentünk bele tettes-áldozat játszmákba, és mennyire hagytuk, hogy kihasználjanak bennünket, vagy épp mennyire segítettünk másoknak, hogy túllépjenek önmagukon, „mágussá” válhassanak akár önismeret, gyógyítói, művészi tevékenység, vagy mások segítése által. Ki hogyan használta fel,- és ki- az adottságait, vagy mennyire élt vissza vele, és okozott-e ez betegséget, vagy halált (fizikai, vagy lelki szintű) illetve milyen transzformálódási folyamatok mentem végbe bennünk, amik miatt most átkozódunk, vagy hálálkodunk. Rá lehet tekinteni a csalásokra, hazugságokra, manipulációra, de a csodás segítségekre, átalakulásokra, gyógyulásokra is: eljött ugyanis a szembesítés ideje.
Egy biztos, semmi nem lesz már a régi, mert a talaj kicsúszik a lábunk alól, ami régi volt, az darabokra hullik. Jobb, ha önként rugaszkodunk el, és próbáljuk ki magunkat új területeken, megszerzett tudásunkat használva, ne a sors kényszerítse ki.