Utoljára 2022 novemberében találkozott így a Merkúr, a Vénusz és a Nap, ekkor a Vénusz ugyanígy előre mozgásban volt, de a stellium-ot (bolygócsoportosulás) nem színezte a Jupiter és az Uránusz kapcsolódása.
Az elmúlt másfél év lehetőséget adott arra, hogy átgondoljuk, mit is jelent valójában a szeretet, és szeretetben a boldogság megteremtése. Kinek, milyen felelőssége van abban, hogy az, akikkel kapcsolatban vagyunk, hátráltatnak-e, vagy segítenek a haladásban. (A Hold kapcsolódásai és fényszögei ezt érzékeltetik).
Azok, akik az első csoportba tartoznak, azok szépen (vagy durván) le is váltak rólunk, vagy mi léptünk ki az életükből, jelenlétük hiánya nem okoz rossz érzést, vagy problémát.
Azok, akik a második csoportba tartoznak, azok viszont sokmindent megértettek, átértékeltek: például a toleranciát, az empátiát, a “másmilyen és máshogyan” jelentőségét, és rájöttek, jó dolog az összetartozás, jó dolog tenni magunkért a másik által.
Világossá vált az is, hogy mindannyian máshogy szeretünk, és az is, hogy – tetszik, vagy sem – olykor komoly elvárásaink vannak a másik irányába: lépjen, beszéljen, igenis tegyen meg értünk dolgokat, ahogy mi is érte, igenis úgy kezeljen, ahogy az méltó hozzánk, igenis minőségi kapcsolat legyen az, amiről álmodunk. Ha nem így van, akkor legyen vége, és bár fájdalmas, de kukában a helye.
Akik mellettünk maradtak, (vagy közben jöttek), azok működését már sokkal jobban meg tudjuk érteni, mint azt valaha is gondoltuk volna; velük nyíltabban, őszintébben megy a kommunikálás, nem kell köntörfalazni, mismásolni, meg lehet mondani a frankót, mert nem sértődünk, és nem sérülünk; egymásra hangolódva sokkal jobban értjük a másik működését. Ez pedig leginkább az elmúlt másfél év önismereti folyamatának köszönhető.
Már nem kell álmodozni azokról az időkről, amikor még minden szép, és jó volt, amikor tele voltunk izgalommal, titokzatossággal, szerelemmel, amikor toporogva, és szívrepesve vártuk a másik érkezését, mert mostanra már meg tudjuk teremteni, ha akarjuk, méghozzá sokkal magasabb szinten és minőségben.
Akik még bizonytalanok, azoknak egy hír: a folyamat még javában zajlik, nem késtek le semmiről. De mindenképp beszéljenek, lépjenek, tegyenek a boldogságukért, és a másik boldogulásáért, ne csak álmodozzanak!