Skip to main content

Mielőtt bárki is azt gondolná, hogy a böjt az valami szörnyűséges, a normális testi jólét állapotától merőben elrugaszkodott, erőltetett tevékenység, aminek során ki vagyunk téve az önsanyargatásnak, éhezésnek, koplalásnak (szóval elsősorban saját magunk  bűntetésének testi szinten), érdemes szemléletet váltani (lsd. a cikkben:  https://respiriti.webnode.hu/l/a-bojtrol/ )

Ugyanakkor azon is érdemes elgondolkodni, hogy a böjttel – Uram bocsá’ – még talán használhatunk is valamennyire a testünknek, lelkünknek; akár már egyetlen, rövid ideig tartó böjt is alkalmas lehet arra, hogy a szervezetünkben dúló háborús folyamatoknak gátat szabjon, letisztítsa a dolgokat, ha tudjuk, merre induljunk el.

Nemsokára itt a Húsvét, de addig is van még időnk átgondolni, mitől és hogyan szabaduljunk meg testi szinten, ami aztán generálni fogja a lelki változásokat is, és vica versa, mert ugye a holisztikus szemlélet szerint minden mindennel összefügg.

Ha a kiválasztó, méregtelenítő szervrendszereket vesszük (elsősorban), akkor a vese, tüdő, máj és a bőr különösen érintett, mint ezen szervrendszerek központi, méregtelenítő egysége.

A VESE az életerő hona. Érzelme a félelem, az ijedtség, a szorongás. Vesepanaszok főként partnerkapcsolati zavarok esetén, vagy egyéb, személyek közötti konflikusok miatt lépnek fel. Ha vesekővel, húgyhólyag problémákkal, cisztával, vagy vesezsugorodással találjuk szemben magunkat, mindenképp érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen feldolgoz(hat)atlan ellentétek lépnek fel a partnerek közt, és hogyan lehetne közösen megoldást találni a fennálló, kritikus helyzetre.

A MÁJ – EPE terület érintettsége, esetleges betegsége alkalmával fontos tudatosítani, hogy mi(k) az(ok) a „méreg(ek)”, amiket a szerv nem tud feldolgozni.  Itt mindenféle bántásra, bosszúságra, keserűségre (lásd epe!) gondolni kell, és megpróbálni mihamarabb elengedni; a gyötrődések és mérgezések helyett inkébb szeretetet kellene adni és befogadni, ami némelyeknél igencsak nehézkes folyamat. Akik májproblémákkal küzdenek, azok szinte minden esetben haragot és félelmet éreznek magukkal, és/vagy másokkal szemben. A düh és a kritika is a májban lakik!

Az epehólyag betegsége keserűségre, és irritációra utal, melyek az egyén környezetéből, a külvilágból, vagy önmagából erednek. A tünet, fájdalom, betegség születhet aggodalomból, bizonytalanságból, ragaszkodásból (ami ugye, mint tudjuk, nem egyenlő a szeretettel).

A TÜDŐ problémái, elváltozásai akkor következnek be, ha az illető a légzéssel, vagyis magával a létezéssel kapcsolatos érzélmeit, fenntartásait nem tudja értelmezni, vagy adott esetben kezelni. A tüdő ereje a tetterő megújulásának az ereje! A tüdő állapotának romlása – lelki szinten – azt jelzi, hogy az illető lemond a megújulás lehetőségéről, visszafogja érzéseit, nem kommunikál nyíltan, elfogy a önbizalma, akár depresszív hangulatba is zuhanhat, mert kevésnek érzi magát a további feladatok megoldásához!

A BŐR – mint a legnagyobb felületű méregtelenítő szerv – a külvilággal való kapcsolat minőségére utal. Ha bármiféle elváltozással (gyulladás, bőrkeményedés, kiütés, pattanás, izzadás stb.) jelez, az azt jelenti, hogy az a határ, amivel elválasztódik az egyén a külvilágtól, valamilyen úton-módon sérül. Ha a „védelmi rendszer”-t irritáció éri, az azt jelzi, hogy valamilyen dologban túl érzékeny, kemény, vastag, fájdalmas, vagy épp irritált állapotú az egyén.

A tisztulási folyamatokban sokat segít a talpmasszázs és a rendszeres, hosszabb-rövidebb relaxáció.

Szóval, soha nem késő, lehet kezdeni a felülvizsgálatot, és egy olyan testi-lelki tisztítást, ami mindannyiunk javára válhat!

Leave a Reply